2012-07-30

Csirkemell zöldbabbal



A cukkinival töltött csirkemell sikere után, a változatosság gyönyörködtet tétel jegyében készült ez a csirkemell-carpaccio. Legalábbis az elképzelés az volt, de vagy a hús minősége, vagy „technológiai problémák” miatt, nem pontosan olyan lett, mint amilyennek elképzeltem: nem tudtam egész vékonyra felszeletelni, mert esett szét. Az íze viszont kitűnő lett.
Hozzávalók: 1 csirkemell, friss kakukkfű, só, olívaolaj
 

Saláta: 20 dkg zöldbab, 2 újhagyma, 1 chili, nagy szemű tengeri só, frissen őrölt színes bors, fehér balzsamecet, dióolaj ízlés szerint
 

Elkészítés: 
A csirkemell bőrét eltávolítottam, bedörzsöltem sóval, megkentem olajjal, rászórtam a megvágott kakukkfű-leveleket, becsomagoltam alufóliába és 180 °C fokos sütőben 30 percig sütöttem. A sütőből kivéve a fóliában hagytam kihűlni. A salátához a babot megmostam, a végeit levágtam, és 1-2 cm-es darabokra vágva, sós vízben megfőztem, hogy puha, de még éppen roppanós maradjon. Leszűrtem és rögtön jéghideg vízbe tettem, hogy a szép zöld színe megmaradjon. Ezt a módszert alkalmazom a spenót, vagy a brokkoli színének megőrzése érdekében is. Az újhagymát és a chilit felkarikáztam, a babhoz kevertem, a salátát meglocsoltam az olívaolajjal és a balzsamecettel, daráltam rá borsot, megszórtam sóval, és a felszeletelt csirkemellel tálaltam.

Készíthető sárga babsalátával is, nagyszerű hozzá a salsa verde.




3 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nekem nagy kedvencem a zöldbab. Nagyon egyszerű recept, mostanában én is az ilyen gyors ételeket részesítem előnyben, valahogy nincs kedvem főzni:)

Petra írta...

Az íz a lényeg! Ez pedig így is remekül néz ki. :)

wanna írta...

Köszi Petra! Valahogy én is így vagyok most a főzéssel, mint trollanyu :)