2014-02-20

Fűszeres édesburgonya


Az édesburgonya, vagy másképp batáta elkészítése, annak ellenére, hogy nem rokona a burgonyának, nagyon hasonló hozzá. Süthető, grillezhető, főzhető, készíthető belőle chips, felfújt, püré. Ezt a sült édesburgonyát is a korábban készült baconos burgonya „ihlette”, annyi különbséggel, hogy a „fűszerezés” most nem a baconnal, hanem fokhagymával és friss kakukkfűvel történt.


Hozzávalók: 4 közepes édesburgonya, 20 g olvasztott vaj, 1 ek olívaolaj, 1 ek aprított friss kakukkfű, 1 cikk fokhagyma, frissen őrölt bors és tengeri só, ízlés szerint


Elkészítés:
A burgonyát mossuk meg, és egy éles késsel sűrűn vagdossuk be, ügyelve arra, hogy ne vágjuk át. Egy tálkában keverjük össze a vajat, az olajat, a kakukkfüvet, a kinyomott fokhagymát, a sót és a borsot. Ezzel a keverékkel jól dörzsöljük be az édesburgonyákat úgy, hogy vágásokba is kerüljön a fűszeres olajból. Az így előkészített édesburgonyákat helyezzük sütőtálra, és 220°C fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt süssük meg. A sütési idő felénél vegyük ki a tepsit a sütőből, és egy villával vagy késsel enyhe nyomást gyakorolva a vágások mentén a burgonyára, válasszuk szét legyezőszerűen a bevágások mentén a szeleteket.  
Kitűnő hozzá a joghurtból és újhagymából készült – sóval, borssal fűszerezett – mártogatós.


6 megjegyzés:

Marka írta...

Ezt mindenképpen ki fogom próbálni, mert imádom az édesburgonyát. És ez annyira jól néz ki! :-)

Gabriella konyhája írta...

Azzal a mártogatóssal most nagyon megenném... :)

Lilla Seffer írta...

Csodaszépek :) Imádom a batátát, így is ki fogom próbálni!

wanna írta...

Érdemes kipróbálni így is, és talán más fűszerekkel is, mert ahányféle fűszert használunk, annyiféle ételt kapunk....

Era K. írta...

Húhhh remek ötlet ! Nagyon jól sikerült ! Rozmaringgal és szerecsendióval fűszerezve is kipróbáltam ! Köszönöm az ötletet! :)

wanna írta...

Örülök Era és szívesen, máskor is!